kwind-kijev.blog.hu

Utolsó napomat töltöm Kijevben. Bár vasárnap van, de nekem munkanap. Mivel ilyenkor igazándiból a fű se nő, így van lehetőségem az utolsó simítgatásokat megtenni, amit az hazautazás előtt még szükséges.. becsekkolni a holnapi repülőre,.. cetlizni a dobozokat, hogy hazaérjenek..megírni az utolsó blogbejegyzést még innen...

A várostól két séta keretében elbúcsúztam. Az első séta a Besarabska környékén volt, olyan helyen, ahol korábban már jártam, de nem volt nálam fényképezőgép. Mónival próbáltunk volna beülni egy helyes kis étterembe, hogy kipróbáljak egy-egy helyi jellegzetességet, de 20 perc után - bár étlapot kaptunk, hogy csorogjon a nyálunk - még azt se kérdezték meg, mit innánk. És a környéken ülőktől sem. Úgyhogy... tovább álltunk.. Érintettük a Besarabskan lévő piacot, ami kellően drága, mivel közvetlenül a fő turistaútvonalon helyezkedik el. Mint nálunk a nagycsarnok, csak kisebb változatban. 

Kijevben a virágárusok nagyon jól élhetnek. Itt nagy szokás a hölgyeket virággal ajándékozni. Nem akármilyenekkel. Egy-egy csokor kb teherautó kerék méretű. Mámrint nem a magassága, hanem a körmérete. És gyönyörűek. Akkora fejű rózsákat árulnak, mint az öklöm. Márminthogy bimbós állapotban. Hihetetlen szépek.Meg szeretnek állatfigurákat készíteni belőlük. Meg asztali díszeket. Gondolom külön asztal kell nekik. Egyszóval... a virágárusokat nagyon imádtam itt. 

A technika ördöge. Megint nem mentette el, amit csináltam, így most innen újra kell szerkesztenem az egészet. Nem szeretem mert megtöri a gondolataimat. :((

Tovább folytatva utunkat belebotlottunk a kijevi Ferrari szalonba. Merthogy itt kérem a világ leghíresebb márkái megtalálhatóak ruházatban és autóban egyaránt. Éppúgy a Bentley, vagy a Lamborghini szalon is.

Ez a Lamborghini volt a kedvencem. Hátulról (is) baromi szép!

A Bentley-ről nem tudok képet mutatni, mert mind egy szálig elvitték, még a raktárkészletet is. :)

A Krestatjik érezte, hogy ez az utolsó találkozásunk. Felvette estélyi ruháját. Mindíg szerettem volna látni, hogy milyen lehet díszkivilágításban, de sose kapcsolták be, amikor arra jártam. (Kresatjik az Andrássy úthoz hasonló út csak 3x nagyobb. Hétvégente lezárják az autóforgalom elől és sétálóutcává válik. Nagyon klassz hangulata van.)

A tegnapi napon egy igen szomorú helyre látogattam el, a kijevi Csernobil múzeumba.A város közepén található a nem túl jól kitáblázott épület, a Podolnál. Bár a téma kemény, de mégis úgy érzem, hogy a kiállítás szervezőjének sikerült a művészet eszközeit is belecsempésznie, hogy egy fuvallatnyit megérezhessünk abból, amit közel három évtizeddel ezelőtt az ott élő emberek, mentésben résztvevők tapasztalhattak. Megrendítő érzéseket kavar...Beszéljenek a képek..

Amikor megérkezünk, egy lépcsősoron kell felmenni az első emelti tárlat szintjére. A fejünk felett helységnév táblák voltak felfüggesztve. Ez a kép a felső szintről letekintve készült. 

A  fotó egy számítgépes elemzést mutat be: a vég kezdetét. A radioaktiv felhő később beterítette majd egész Európát, persze már nagyságrendekkel kisebb erősséggel.A következőn pedig egy a katasztrófa idején készült, gamma sugárzás szintjét ábrázoló grafikon látható: 

.

Ez a terem a gyermekekről szól, akik már felnőttek lehetnének... Középen egy.... nem is tudom... szentély jellegű alkotás. Egy hajó van felfüggesztve egy vízszerű hely felett, a hajóban plüssfigurákkal, háttérben a gyermekfotók egy része látható.

Ez a kép a kifelé vezető lépcsősort ábrázolja. Ugyanazt a helyet, ahol felmehettünk a kiállítás szintjére. Csupán a táblákkal történt valami....Amennyi idő alatt a helyet körbejártuk, ezek a települések megszűntek létezni.... Döbbenetes érzés volt.

Utolsó képként a helyről álljon itt egy harang. A lélek harangja. Azokért az egyszerű emberekért és segítőkért, akik életükkel, fizettek az emberiség történetének eddigi egyik legnagyobb nukleáris katasztrófája során.

Bár kicsit felkavaró érzés volt, mégis úgy érzem megérte elmenni. Valami olyasmibe nyerhettem egy picit bepillantást, ami az embereknek tényleg a sajátja itt. Tudom, számtalan dokumentumfilm foglalkozik az eseményekkel, de ez mégis olyan, mnt amikor háború súlytotta településen mászkál az ember, vagy éhező, nyomorú sorsú emberek között. Tévében látni és közvetlenül szembesülni vele teljesen más. Ki lehetett volna menni kirándulás keretében a már engedélyezett helyekre is, de... azt hiszem ennyi pontosan elég volt. 

Aki több képet is szeretne látni a múzeumban készültekből, ezen a helyen megteheti: 

https://plus.google.com/u/0/photos/100009066172198329123/albums/5799040121441595505

A végére mindenképpen valami pozitívat szeretnék írni. Nagyon jó érzésekkel telt el az utolsó hivatali munkanap a péntek. Olyan emberek is jöttek hozzám, vagy vártak a portánál elköszönés miatt, akikről nem is gondoltam volna. Egy helyi "kislány" saját készítésű ajándékot készített nekem emlékül. Egy másik egy közös, sokat emlegetett momentumra emlékezvén egy apró lakatot hozott, egy harmadik  hatalmas csokit... Volt aki felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, hogy ne kelljen buszozni a csomagokkal... Szóval... Megindító volt számomra, hogy én, aki csak egy három és félhónapos epizód voltam az itteni életükben ennyi kedvességet és szeretetet kapok az utolsó napon. Elköszöntem a legmagasabb beosztású vezetőtől is, azt mondta jövőre visszavár...  Szokatlanul lassan indult be ez az egész számomra. De azért egy pici rész belőlem itt marad...

Lassan este van. Elcsendesül az épület. Hiába a vasárnap, itt ilyenkor is akad egy-egy fontos munka. Nemsokára   végigjárom az utolsó hivatalos ellenőrző körutamat,..Elbúcsúzok az épülettől is... Furcsa lesz a holnapután... Itt egy fedél alatt éltem három másik emberrel és szinte sosem volt üres a ház. Mindíg volt valami mozgás. Most a nagy csend következik... Remélem... Erőgyűjtés a következő kalandra.... :)

Hát ilyenkor mindíg elszégyenlem kicsit magam... Én azt hittem már senki nem olvasgatja ezt a blogot, merthogy olyan kevésszer írok bele. Bizonyosak lehettek azonban, hogy nem lustaságom az oka, hanem mert annyira semmi sem történik itt, illetve ami történik az nem bírhatja e lapokat. 

Visszaérkezett végre minden kollégám a szabadságról, így 5 hét után végre ismét négyes váltásban vagyunk. Ez azt jelenti, hogy végre van szabadnap. Nekem az első nem túl jól sikerült, de túl vagyok ezen is. Megkezdődött a visszaszámlálás, amit a facebookon nem mulasztok el naponta reggel az első teendőim között megtenni. Ma a 8-as szám került feljegyzésre. Telepítettem egy visszaszámlálót is, ami e pillanatban 8 nap, 16 óra 6 perc és 32 másodpercet mutat az indulásig és folyamatosan csökken.

Az élet iróniája, hogy mostanára kezdett már valami kis csapat kialakulni. Az újak,  akik egyedül vannak itt kint család nélkül kezdtünk elmászkálni a városban, vagy összejönni egy-egy este. Végre kezdtek valamilyen pozitív emberi kapcsolatok kialakulni, amit annyira hiányoltam ezen a helyen. Még a város is kicsit más arcát mutatja. 

Az időjárásban itt is kezd beköszönteni az ősz. A reggelek igen csípősek tudnak lenni, de eddig a napközbenek - egy-egy esős napot kivéve - egészen kellemes őszi időt hoztak. A lánykák még mindig miniben vannak, itt jobban hozzászoktak a hűvösebb időhöz is. Csak november elején szokták bekapcsolni a távfűtést. Addigra belőlem szobrot avathatnának jégből a Sofiskaja mellett szerintem. Szerencsére van egy olajradiátorom, ami a szoba méretét tekintve nem nagy, de eddig megfelelően tudta temperálni a hőmérsékletet. 

Próbáltam információkat szerezni, mi lesz velem Rigában, ha lekésném a csatlakozást. A bíztató válaszon kívül, hogy na ilyen nem történhet meg a légitársaság szerint, nem sok érdemit tudtam meg. Ez egy félfapados légitársaság (vagy félig menetrendszerinti?), szóval... jó lesz igyekeznem. Elmondásuk szerint 25 perc a minimum transzferidő azon a repülőtéren, hát nekem pont annyi lesz. Mert igaz, hogy az érkezés és az indulás között 1 óra 15 perc van, azonban a második gép ajtaját 40 perccel az indulás előtt lezárják. Tehát egy 10 perces késés esetén már nem sok esélyem lesz elérni a csatlakozást. Ha lekésem, akkor másnap nincs Budapestre járat, és harmadnap is csak úgy tudok hazamenni, ha épp van a gépen hely. Érdekes lesz. 

Nagyon nem vagyok kétségbe esve a lekésés miatt, mert Rigában még sose jártam, legfeljebb megnézem. Remélem, hogy nem lesz majd mínusz tíz, mert arra azért nem vagyok felkészülve. Ja és ha a csomagom eléri a gépet én meg nem, mert át kell menni a reptér egyik végéből a másikba, akkor még az öltözködés is érdekes lesz. Legfeljebb úgy teszek, mint akik megengedhetik maguknak, hogy bemegyek az első boltba, veszek két pólót meg egy fogkefét...Hi-hi... És megyek valamelyik szimpatikus két csillagos motelbe, mint a detektív regényekben a magányomozók. :) Mindegy, a fényképezőgép a hátamon lesz, mi más kellhet még, nem igaz?! (Kakaó mondjuk....)

Szóval... no panic, de azért jobb szeretném megsimogatni kisautóm hátsó felét 15-én délután. Addig pedig igyekszem megnézni amit még idő közben nem tudtam a kevés szabadidő miatt. Remélem jövő szombaton eljutok a Csernobil múzeumba. Sokat agyalogtam, hogy kimenjek-e egy napos szervezett út keretében az igazi helyszínre, de aztán lemondtam róla. Egyrészt idő se nagyon volt, másrészt pedig... Nem tudom... Lehet csacsiság, de ... a kereskedelmi és egyéb szempontokat gyakran rendelik alá egészségügyieknek.... Azt mondják biztonságos... Én azonban nem kívánok erről közelebbről meggyőződni. 

Tehát... már csak 8 nap...

Ismét nagyon régen jelentkeztem, de most egy nagyon szép hellyel szeretnélek megismertetni benneteket. Ez pedig a Kijevben járók kihagyhatatlan turista centruma a Pecsara Lavra névre keresztelt templom épület együttese. Nagyon szépen rendbe hozták az épületeket. Legalábbis kívülről. A belseje már kevésbé nyújtott maradandó élményt, a fényképezés pedig kifjezetten drága mulatság lett volna, így maradtam a külső fotók készítésénél.  A teljes fotósorozatot az alábbi linkről lehet elérni: 

https://plus.google.com/photos/100009066172198329123/albums/5785098316812732929

Aki nem kíván mélyen belemerülni, annak itt  egy kis ízelítő: 

És hogy az Új Kijevről is legyen egy látkép:

A Lavra területén található egy kazamata-rendszer, ahol egyházuk jeles személyei nyugszanak, többnyire üvegkoporsóban. A hely látogatható, egy-két gyertyát kap az ember a kezébe a bejáratnál és végig sétálhat a sírhelyek között. Elég érdekes látvány volt, jelentős díszítésű szemfedők, fejdíszek voltak láthatóak, egy-két mumifikálódott kézfej társaságában. Nyugtuk nem nagyon van e helyütt szegény páráknak, mert csecsemőtöl az aggastyánig mindenki látogatja őket. Van egy különös szokásuk is (egyébként a templomokban is): csókolgatják a kegytárgyakat, képeket, helyeket. Fertőtlenítésnek odatesznek egy ki tudja mikor kimosott kendőt, de mondjuk itt a kazamatában nem láttam egyet se. Szóval az immunrendszerük valószínűleg fejlettebb, mint a miénk... :) 

Az egyik templomban épp keresztelő-félére készülődtek. Az újszülöttet anyukája hozta egy hintón, amit apukája vezetett. Nagyon helyes kis hintó volt. Gyerekek énekeltek, amikor a templom elé értek és egy hölgynek adták át a babát, gondolom keresztanya-féle lehet az itteni szokások szerint is. 

Közvetlenül a Lavra mellett található egy szépen gondozott ligetes kert. Éppen virágkiállítás volt, amikor ott jártam. Mindíg szerettem volna látni a Debreceni Virágkarnevált, de a  tömeg rendszerint elriaszt. Itt hasonló élményben lehetett részem kevésbé húsdarálós kivitelben. Meserészletekből választott kompozíciókat készítettek az ügyes kezű mesterek:

Nem bántam meg, hogy bementem, nagyon élveztem a gyönyörű virágokat és a kompozíciókat. 

A liget folytatásaként láthatjuk a Hősök emlékművét, az afganisztánban harcoltaknak emelt legutóbbi háborúkban meghaltak emlékhelyét. Itt még minden a háborúkról szól, hiába teltek el évtizedek, a tévében is állandóan csak háborús filmek mennek, meg dokumentum filmek... Orosz-rajongó kollégámmal meg is osztottam azirányú gondolataimat, hogy nem kéne-e már ezen tovább lépniük, de azt mondta, hogy ismerni kell a gyökereket és a történelmet. Nincs is ezzel semmi bajom, de nem lehetne esetleg kinevezni, hogy mondjuk csütörtöki napon 0-24 óráig gyökér ismertető műsorokat adnak, a többi napon meg netán lehetne valami lélekemelőbbet... De egyedül maradtam a gondolataimmal... Csuda bánja, én úgyse nézek tévét, nem maradok le semmiről.

Illetve... csak remélem. Merthogy kb hetente változik, hogy elengednek-e október közepétől, vagy sem. Azok a malmok nagyon lassan őrölnek odafenn... És atekintetben, hogy van egy nem módosítható repjegy hazafelé a birtokomban ez igencsak nem mindegy nekem. Úgyhogy... Remélem a hazafelé vivő repülőmről nem maradok le október közepén...

Egyébként dolgos hétköznapokat éljük hármas váltásban még majd egy hétig. Utána még minden változásban van, lehet, hogy kollégának haza kell mennie idő előtt ostoba adminisztrációs hiba miatt. Mint ahogyan mindenben ebben is ólomlábakon jár a megoldás és már nincs túl sok idő, hogy rá nézve kedvező megoldás szülessen. Kicsit az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy nem is akar nagyon maradni, ezért nem harcol jobban. De hát az ő dolga. (meg az enyém is, mert az én váltópárom megy el. :( ) Viszont jött egy kolléganő, aki sajnos csak rövid ideig marad és nem is közvetlen munkatárs, de személyében kedves lélekre találtam. Sajnálom, hogy rövid időt tudunk csak együtt tölteni (megint azok a bizonyos malmok lassúsága) de remélem annál tartalmasabb lesz. Bízom benne, hogy lesz folytatása esetleg Pesten. :) 

Ha hazamehetek amikor szeretnék, akkor már csak pontosan 30 napom van.

Az elmúlt héten normalizálódott egy kicsit az időjárás, amit azt is eredményezte, hogy én is többet voltam kint a városban a fényképezőgépemet sétáltatva. Elsőként az általam csak művészek sétányára keresztelt helyet jártam be, amit teljesen meglepi volt számomra. Elindultam csak úgy különösebb cél nélkül, hogy mozogjak is valamit a rengeteg ücsörgés mellett. Hallottam még korábban, hogy a Billa utcájában van egy irodaépület, aminek az átjáróját használva le lehet jutni a Podol-on lévő piacra. No gondoltam ott még úgyse jártam, megnézem akkor azt. Az átjáró után azonban fennakadtam egy sétányon, ahol valószínűleg fiatalm műfészek alkotásaival népesítették be az útvonalat. Többnyire mesealakok voltak láthatóak, de volt egy.... hát... nem is tudom micsoda. A kollégám filmes világítóeszköznek nézte, engem egy félig földbe temetődött szárnyas bombára emlékeztet, de ki-ki döntse el maga mit lát benne: 

Vajon mi lehet ez?

Egyébként Borsószem királykisasszonytól a Kishercegig mindenféle mesealak megtalálható a sétányon, még Alice csodaországába is bekukkanthatunk.

Egérke sajttal, háttérben Borsószem a párnákon.

Pisilő kisfiúk.. :)

Ami nagyon jópofa volt még a kezek tartotta pad,

és a hajléktalan ágy. Bárki kipróbálhatta. :)

Sajnos  a visszafelé vezető út továbbra is ilyen volt: :(

Összefestett, szemetes, járdán és zebrán parkolós... Vannak dolgok, amik nem lennének pénz kérdése itt sem.:(

Átlagos utcarészlet. Ha nem nézel a lábad alá, hamar bajba kerülhetsz... :(

(Az összes fotót itt láthatjátok:   https://plus.google.com/photos/100009066172198329123/albums/5780465099221861889    )

DE...

Tegnap állami ünnep volt itt, munkaszüneti nap és hatalmas rendezvények a Majdanon és környékén. Délután én is sétáltam egyet.Volt lent minden, autó és motoros ügyességi bemutatótól a különböző sportok (kosárlabda, gőrkoris hoki, gőrdeszka, bicikli, ugrálós bigyó,) voltak láthatóak, ahová bárki benevezhetett és részt vehetett. Ez egy viszonylag olcsó és interaktív módja az ünneplésnek.

De meg lehetett találni a különböző politikai vonulatoknak a jelenlétét is. Itt ugyanis a választásokat megelőző kampányidőszak van és így az ünneplés se maradhatott politika nélkül. Egyik helyen Tyimosenkó hívei felszólalásokkal, másik helyen az új nyelvtörvényt támogatók közös énekléssel, a főszínpadon pedig az ukrán nép nagyságát éltetve szórakoztak az egybegyűltek:

Ami viszont egyöntetűen megfigyelhető volt, hogy öreg és fiatal egyaránt szívesen viselte a helyi népviseletet, vitte a zászlócskákat, vagy épp csak szalagot kötött. Nekem nagyon tetszik a lányok-asszonyok által fejen viselt virágkoszorú szalagokkal. Én is kipróbáltam egyet még előző este, amikor kollégámmal együtt néztünk meg mi  várható a Majdanon.

És persze nem hiányoztak a "fura bogarak", 

és a tehetségek se:

Voltak lent óriás tojások is, de nem sikerült megtudni, mi köze az ünnepnek a tojásokhoz. Azt feltételezte mindenki, hogy az egyes megyéket jelképezik.

Ha már tojás, akkor nyúl... Én is összeálltam eggyel: :)

Az utcai forgatagról készített fotókat itt vannak fent:

https://plus.google.com/photos/100009066172198329123/albums/5780459186201202065

Hát... lassan kezdem elhinni, hogy október közepén jó eséllyel hazamehetek, két héttel korábban, mint a kitűzött időpont volt. Ha ez így igaz, akkor már csak 50 nap van vissza.. Meg a mai. :)

Először is elnézést azoktól akik figyelemmel kísérték a blogot, egy kicsit régen írtam bele. Ennek két oka van: az egyik, hogy nem igazándiból történnek olyan dolgok, amelyek írásra érdemesek, másfelől pedig ha éppen történt is valami apróság, hát az a munka miatt nem került leírásra. 

Ha jól emlékezem nem írtam még a Majdan-ról. Ez a neve az egyik... hát talán főtere a városnak. Fotókat már láthattatok róla a google +-on fent, ahol az oszlop tetején szárnyas női alak egyensúlyoz. A tér tele van szökőkutakkal és emberekkel. Egyfajta találkozópont ez, olyasmi, mint Pesten a Vörösmarty tér. Rajzolók, zenészek, utcai árusok, kiülős sörözők találhatók itt. Egyik este lementem amikor már kezdett elviselhetővé válni a hőmérséklet és rátaláltam egy fiatal zenész csapatra, akik Elvist, Beatlest,meg általában hasonló stílusú számokat játszanak elég jó nézőközönséggel. És persze kalapoznak közben. Nagyon tehetségesek, igazán jól telt az estém. Kár, hogy negyed tízkor mindenképp el kellett indulnom visszafelé a zárás miatt. Ez az egyik, ami nagyon zavar az ittlétem során. Olyan, mint egy középiskolai kollégium, ahová este háromnegyed tízig vissza kell érni. Nem vagyok egy éjszakai bagoly, de ezt szabadságjogaim teljes megnyírbálásának értékeli a belügyminiszterem és határozottan tiltakozik ellene. Persze ennél tovább nem jut, akkoris vissza kell érni.

Az egyik ilyen esti kimaradás során készítettem pár fotót a Majdannál. Igy néz ki a hely esti fényekben:

Az itteni szabadságszobor, háttérben az Ukrajna Hotellel

Épület díszkivilágításban a Majdan-nál

Majdan - részlet

Főposta a Majdanon

Itt nincs - legalábbis még nem találtam - olyan koncentrált helyet, mint Pesten mondjuk, hogy megáll valaki a Duna parton és láthatja az egész kivilágított várost, de legalábbis nagyrészét. Itt is középen a Dnyeper, de valahogy ezt nem használják ki úgy, mint nálunk. 

Érdekességként leírom, hogy itt adakozóbbak az emberek, mint otthon. Ez megfigyelhető volt a téren a zenészeknél, amikor csak elmentek az emberek a kis csapat előtt és dobták a kalapba a hrivnyákat, de akkor is, ha mondjuk a metrónál vagy épp lent a metróban, esetleg villamoson akad egy-egy kéregető. Nyitottabbak ebben az irányban a népek.

Néhány napja normalizálódott az itteni hőmérséklet - ez egyben azt is jelenti, hogy esik az eső. Mostanában ezért nem lehet nagyon sétálgatni. De ez már akkor is pozitív elmozdulás. Ez a kép még a legmelegebb időszakban készült ahol a lányok jókedvükben nem kímélték a helyi szökőkutat, de egymást sem:

Sajnos a számítógépem hangkártyájával - és remélem, hogy csak azzal - egyre komolyabb gondjaim vannak. Próbáltam beszerezni olyant, ami jó lenne bele, ez itt nem nagy eredménnyel kecsegtet, ami van (interneten) pedig horror áron. Amíg ki nem derül azonban, hogy a gépemben intergált-e a hangkártya, vagy sem, illetve tényleg azzal van-e a baj, nem szeretnék drágább beruházást eszközölni, mert jobb lenne gépen belül megoldani a problémát. Egy itt dolgozó megígérte, hogy neki van kártyája, majd elhozza kipróbálni tényleg az-e a baj, de állandóan feledésbe merül valahogy. Csak reménykedem, hogy kitart amíg hazaérek, mert ez a gép jelenti a társat itt külföldön. Ez a tévém, a szórakoztatóközpontom, a nyelvgyakorlási lehetőségem, a telefonom, a zeném, minden, ami számomra kedves hangot képez. 

Múlt hétvégén csülköt csináltam Pékné módra és készítettem egy kis édességet is. Egy picit ünnepeltem magamban én is. A csülök egészen ehető volt, a citromos álom névre keresztelt rendkívül egyszerű sütés nélküli süti pestiesen szólva baromi finom volt. :) 

Még egyről ne meséltem: az itt rendezett focibajnokság előtt rengeteg probléma volt a városban csapatokba verődő kóborkutyákról. Az EB előtt rendesen megtizedelte őket az itteni gyepmesteri szolgálat, volt is belőle az állatvédőkkel elég problémájuk. A képen látható blökikkel a város közepén találkoztam kétszer négysávos útkereszteződésnél. Lazán megvárták, amíg zöld lett a lámpa és csak akkor keltek át. Az egyik épp nagy vakarózásban volt gondolom tetemes számú bolhakolóniája miatt és ottragadt az egyik kereszteződés gyepes részén (az első fotón a füvön fekszik). A második képen szereplő kutya, amelyik épp a zebrán battyog át, megfordult és vakkantott, hogy mi lesz már mit esetlenkedik a vakaródzó. Ő átért, időközben piros lett a lámpa. Kíváncsi voltam, hogy mi történik. Hát a kutyus bevárta a túloldalon a másikat, szemmel tartva a többiek irányát. Vakaródzó eb pedig megvárta, amít zöld lesz a lámpa és átsétált a többiek után... Nem semmi... Megtanulták használni a lámpát. :)

És még egy fotó, amivel már régóta tartoztam, a helyi BKV buszjáratai, a marsutkák, amelyeket még nem próbáltam ki, de nem is túl bizalomgerjesztőek:

Egyébként az összes esti feltett fotót itt láthatjátok: 

https://plus.google.com/photos/100009066172198329123/albums/5778017397688117953

Tegnap délután végre megjött a kollégám és a beosztás is szerencsésen alakult számomra, így már első napon szabadnapot könyvelhetek el. Igyekeztem ma kicsit kényeztetni magam, 8 óra után keltem ki az ágyból, kakaó, pirítós, vaj, lekvár.... Mi kellhet ennél több?! Mondjuk a csend, de ne akarjak tökéletességre törekedni. Az egyik itteni srác rácsot hegeszt az egyik ajtóra és ennek a mozzanatait (flexelés, hegyeztés, csiszolgatás)... na azt itt az ablakom alatt végzi. Ennek annyira nem örültem, de hát ez van... Szerencsétlen így is 30 fokban dolgozik kint, persze, hogy menekül a nap elől, amíg csak lehet. 

Én is menekültem. Előle. :) Igy aztán a környéken elkódorogtam kicsit fotózgatni. Itt találhatjátok a képeket: 

https://plus.google.com/u/0/photos/100009066172198329123/albums/5772016732635749633

Annál a kútnál, ahová egyik kollégám rendszeresen vízért jár találkoztunk egy középkorú párral. A fickó leszólított, hogy  honnan jöttünk. Kiderült, hogy olasz származású, Lichtensteinben élő férfi tavaly járt egy hetet Budapesten turistaként. Ide is azért jött, na meg a hölgy aki vele volt lehet, hogy a felesége lesz. Mindenesetre jót beszélgettünk vagy 10 percig és én örültem, hogy egészen tűrhetően bírtam az angolt. :) Egészen feldobott. :)) 

Ami nagyon hiányzik nekem itt, az a barátkozás, az emberekkel való ismerkedés, beszélgetések... Talán ettől olyan idegen nekem ez a hely. De talán lassan csak történik ezzel kapcsolatban is valami. Az egyik kishölgy szabadságora ment és egy fiatal, fiam lehetne kölyök jött helyettesíteni. Albérletben él Kijevben egy éve és nem nagyon látott még dolgokat, pedig érdekelné, csak nincs kivel elmennie. Érdekes, hogy egy több nyelven beszélő, értelmes fiatalembernek nem sikerült egy év alatt itt barátokat találnia. Mit akarok akkor én egy hónap alatt... Szóval beszélgettünk a delfináriumról, a hajókázásról. Annyira felcsigázódott, hogy leszervezte, hogy valamilyen rokona hétvégén eljön és elmennek együtt úszni egyet a delfinekkel. Szóval úgy tűnik egy kicsit kezdünk összebarátkozni. Érdekes, hogy a másik lány is, aki barátkozós volt irányomba Tánya az egyetemista lányzó a budapesti vonatról. A fiatalok talán nyitottabbak. 

Most egy kicsit lazább napok következnek, mert holnap "csak" készenlétes vagyok, ha nem jönnek külsősök,  vagy nincs valami különleges eset, akkor csak ebédeltetni és vacsoráztatni kell a kollégát. Szombat pedig újból pihenő nap lesz. Csak ne lenne olyan eszeveszett meleg...

Ja itt egy fotó, amit miskolci kollégám csinált rólam egy cicával az Arany Kapu környékén. A cicánál rendszeres a sorbanállás, mert az a hír terjedt el róla, hogyha valaki a fejét és a farkát megsímogatja és közben gondol valamire, akkor az teljesül. Én is gondoltam.... :)))))

Az eltelt hét a munkáról szólt. Mivel egy kollégánk szabadságon van, így hármas forgásban vagyunk. Szabadidő nem nagyon van, de ezt tudtuk, hogy így lesz. Most hétvége azonban elég nyugisan telik, mert pont úgy jött ki a forgás, hogy ma teljesen munkamentes napom van. Ezt takarításra, mosásra, főzőcskézésre és lustálkodásra használom fel. Kimenni a városban nem érdemes, napok óta megint 32 fok van és még ezt is igérik egy hétig. Ilyen nagyon melegben nem nagyon van kedvem sétálgatni, a bevásárlásokat intézem el lehetőleg reggeli órákban, mert utána éget a nap. Igy aztán fotók se készültek újak. 

Az egyik áruházban találtunk egy magyar sarkot, lehet téliszalámit kapni meg bacon szalonnát, meg még egy-két magyar árut. Találtunk már egy-egy helyen tokaji bort is arany áron, de mást nem ismernek errefelé. Tokajiból se az aszút, hanem a hárslevelűt sikerült felllelni. Egyébként meglepően gazdag az alkoholválaszték, sörben, borban és röviditalokban egyaránt megtalálhatóak a világ összes tájáról származó nedűk. Sikerült venni például spanyol bort is egy üveggel, még nem próbáltam ki. Sajnos nem La Rioja-i de remélem jó lesz. Sangriat is csináltam egyik nap gyümölcsökkel teli pohárban. Igazán frissitő nedű volt. A sörök állítólag borzasztó izűek, de hát nem lehet minden finom. Szóval a sok munkás óra ellenére igyekszünk magunknak valami apró jóságot is hozni az életünkbe. 

Ma rántott csirkemájat csináltam hasábburgonyával ebédre magamnak. Hozzá az itteni Ashan-ból vetttem egy káposzta-salátát. A legkisebb kiszerelést, mert hátha nem jó... Hát meg kell, hogy mondjam, ilyen ízletes káposztasalit még otthon is csak elvétve kap az ember, úgyhogy ha legközelebb megyek vásárolni, egy nagyobbacska vödör fog velem hazajönni ebből a finomságból. :) Kint készítettem kovászos uborkát krumplival és nem kenyérrel, egészen ízletes lett. Már a fele ennek is elfogyott. 

Lassan kezdek a munkába is belerázódni. Majdnem mindenkinek a nevét tudom már, ami nálam nagy szó a híresen rossz névmemóriám miatt. Viszont a nyelvtanulási része teljesen megrekedt. Nem nagyon csigáz fel ez a nyelv, mint ahogy maga a város se. Plusz gyakorlatilag magyar környezetben vagyok, ami nem segíti elő a helyi nyelv elsajátítását. Ennyi idő alatt Spanyolországban már el voltam közértben, bárban. Hát itt egyáltalán nem. De nem lehet minden egyforma.

Köszönöm mindenkinek a kommenteket, jól esik látni, hogy olvasgatjátok és gondoltak rám. Nagyon jó érzés az ilyesmi általában is, hátha még messzi van a szeretteitől az ember. Jövő héten már visszajön a kolléga is, remélem hétvégére már az időjárás is enyhít a meleg szorításából és egy kicsit eseménydúsabb hétről tudok majd írni. 

Most már ki merem mondani... Az  egyik kollégám szerelmese a volt Szovjetunió területének, nyelvének, kultúrájának, történelmének. Rengeteg ismerőse, barátja van orosz nyelvterületen, dolgozott, tanult is az országban. És ő fogalmazta meg helyettem... Ez a város valamiért olyan hideg. Nem érzi jól, nem érzi otthon magát benne. Nem tudja megfogalmazni miért, de valahogy mégis így van. Bennem is kavargott ez a tétova érzés, szinte kezdettől fogva, de szerettem volna esélyt és időt adni ennek a városnak, hogy megszeressem. De ha ezt a kolléga is így érzi, hát én is megfogalmazom: nem tudom mi a baj ezzel a várossal, de valamiért nem érzem otthon magam itt. Ha magamról lenne szó, talán megpróbálnám magyarázni a nyelvvel, de ez nem lehet indok, a spanyolt se ismertem sokkal jobban és jó volt nekem azon a vidéken. Talán az cirill betűs környezet, de erre se foghatnám, mert Sarajevo-t imádtam és ott is volt belőle elég... Az emberekben? A helyi kollégákkal nincs itt bent semmi baj, bár sok kapcsolatom sincs. Kint az itteni madaras tesco-ban, amit Ashan-nak hívnak utánam szólt egy nénike a zöldséges résznél, hogy "gyévocska". Eleinte nem is reagáltam rá, mert azt hittem egy kisgyereknek szól. Aztán kiderült nekem. Kihúztam magam. :) Bár a néni lehetett vagy hetven éves, de "legyévocská"-zott.... Hát... már elég rég voltam gyévocska. Jót mosolyogtam rajta. Aztán tanult kollégám kiábrándított, hogy na ez nem az életkorodnak szólt. :)  Szóval... nagyon negatív tapasztalatom az emberekkel sincs, mégis..... valahogy olyan hideg ez a város...

Azért időről-időre próbára teszem ezt a dolgot. A napokban meglátogattam egy közeli arborétumnak nevezett... khmmm nagyméretű bekerített elhanyagolt, gazos kertet. Kb 10 percet kapott tőlem. A legtöbb park, amit keresztül szeltem itteni bolyongásaim során tízes szorzóval lehetne szorozni a szépség, gondozottság skáláján az úgynevezett botanikus kerthez képest. Ellenben vele szemben találtam egy templomot, ami talán az eddigi legszebb volt. A fotózás 50 hrivnyába (kb 1500 Ft) került volna, de mivel nem volt nálam állvány és az ikonok túl sötétek voltak, így egy későbbi időpontra halasztottam ezt a lehetőséget. 

A városi közlekedésnek továbbra is nagy csodálója vagyok. Az egyik kedvencem a metró. Magamban csak retro-metrónak hívom. Vajon rájöttök a képről, hogy miért? :) 

Vagy talán ez.... :)

Amikor egyforintosokat dobáltunk bele ezekbe a szerkezetekbe... nos igencsak gyerkőc voltam még. De az állomásaik szépek. Ja igen és minden állomáson "kalauz" indítja a metrót, ha már mindenki felszállt. 

A legviccesebbek a trolik és a villamosok. Itt kalauzoktól lehet megvenni a jegyeket (ezeket első örömködésemben már megosztottam veletek) és egy jópofa kis szerkezettel érvényesíteni is kell őket, különben az ellenőr jól megbüntet. /Elgondolkodtam nálunk  is mennyi embernek adhatna némi kiegészítő keresetet, hogyha árulná a jegyeket a közlekedési eszközökön... Kisnyugdíjas nénikék, egyetemista korú fiatalok csinálják itt is, gondolom jövedelem-kiegészítésként./ 

A buszok nem túl bizalomgerjesztőek és drágábbak, mint a többi közlekedési eszköz. Ezt még nem fotóztam, mert igazándiból nem találtam jópofának. Kicsi, kb 17-20 személyes, átalakított buszok járják elég sűrű hálózatban az utcákat, kézzel írott tábblák a megállóhelyek. Állítólag ki akarták őket tiltani a forgalomból, de az EB idejére nem lehetett hogy az embereket szállítani tudják. Sem a műszaki állapotuk, sem a kinézetük...De rengeteg van belőlük. Engem egy kicsit Egyiptomra emlékeztet...

Ami aranyos volt, az a sikló. Itt is van. Kb 2 egész percig tart, amig leért a domboldalról a Dnyeper partra. Néha csilingel egy kicsit és kereken másfél hrivnya ennek is az ára (kb 42 Ft) Nem hagytam ki.

A régi házak bejáratát 24 órás szolgálat őrzi a régi városrészben: 

Ezekről nem tudom eldönteni, hogy batman leszármazottjai (netán felmenői), vagy valami oroszlánfejű kihalt élőlények...A többiek sokkal barátságosabbnak tűntek:

Augusztusban lehet, hogy egy kis hajókázást is kipróbálok, javasolták, csak egyedül nem nagyon van kedvem 3 órát egy bárkán tölteni. A beosztásunk olyan, hogy a miskolci kollégával, aki szeret sétálni a városban sosem vagyunk együtt szabadok, így hajókázni se nagyon fogunk együtt. Ráadásul mától egyik kollégánk két hétre szabira ment, úgyhogy a szabadnapjaink is ugrottak.. :( Ez van.

Már az első nap iszonyú mennyiségű adat áramlott felénk, személyekkel, helyekkel, felszerelésekkel kapcsolatban. Ilyenkor első szempont az is egy nagyvárosnál, hogy az ember „haza találjon”, megismerje a kaja beszerzési helyeket, ilyesmit. No erre volt egy igen gyors léptű kolléga, aki azt gondolta, hogy egy több órás délelőtti oktatás után délután egyszeri elmondást követően az össze környező főútvonalat is vissza fogjuk tudni mondani a másik új kollégával. Amikor szóvá tette, hogy „hát akkor hiába mondja nekünk a dolgokat”, akkor azért kifakadtam, hogy még 24 órája sem vagyunk itt, ne várja tőlünk, hogy már az utcák nevét is elsőre megjegyezzük. A gyors léptei meg nagyon nem zavartak, ezt megtanultam a Caminon. Mondtam, ha siet, hát nosza, vissza fogok találni, ne izguljon. (Azt nem említettem, hogy egyébként se vagyok egy rohanós típus, de most még a derekam is fájt egy héttel azelőtti rossz mozdulattól.) Mindenesetre a két legfontosabb dologra: a térképre és a tejre az első 24 órában szert tettem, így már semmi rossz nem történhetett aznap. 

A vonat 18.35 perckor indult a Keleti pályaudvarról. Naná, hogy a másik oldal utolsó vágányáról. Igy aztán tesóm segítségével áttranszportáltuk a teljes kijevi háztartásomat a túloldalra. Aztán jött az a híres vicc: ezt gondoltam, ezt is, meg ezt is…. De ezt nem gondoltam volna…. A helyzet az volt, hogy amikor a jegyet a kezembe kaptam a cégnél, már akkor ismertté vált, hogy csak felső ágyra tudtak helyet foglalni a kései beszerzés miatt. Azt is számítottam, hogy nem lesz egy bálterem, mert amikor Párizsból Bayonne-ba utaztunk az éjszakai vonattal ott se lehetett éppen táncolni. Na de hogy mindez azzal fűszerezve, hogy még háttal is kell utazni a menetiránynak… Ja és hogy nem nyitható két fülkének az ablaka, na abból az egyik az volt amiben én is utaztam…. meglehetősen riasztónak tűnt. Na jó, több mint riasztó… pánikközeli. A felső ágy olyan keskeny volt, mindenféle védelem nélkül, hogy szerintem kb egy harmadom lelógott volna róla, ha valahogy egyáltalán fel tudok kúszni a fájó derekammal… A kocsiban teljes levegőtlenség. A csomagok elhelyezése után gyakorlatilag szaunában érezhette magát az ember. Le is szálltunk a vonatról egyből, amíg lehetett. Közben megérkezett sógornőm is egy dobozka marcipános Mozart csokival egyetemben, hátha némi boldogsághormon jót tesz majd Kijevben. Én csak az utazás idejére gondolkodtam és elkezdtem leosztani a csoki darabszámát az órákéval… Az égiek közbeszóltak…