Amikor kiderült, hogy rövidesen ismét útra kelek, kicsit hosszabb időre, mint amennyi a Camino volt, barátaim, ismerőseim egyből mondták: ugye akkor most is írsz blogot. Eleinte húzódzkodtam, hogy ez azért nem egy Camino lesz, ahol minden nap történik valami, mit is írhatnék le mindíg, de talán mégis ez lesz a legjobb módja annak, hogy valamilyen úton-módon hírt kapjanak rólam azok az emberek, akik figyelemmel kísérik csetlő-botló próbálkoozásaimat, izgulnak értem és drukkolnak, hogy minden rendben menjen. Nélkülük valószínűleg nem jönne létre ez a blog sem...
Az egész úgy kezdődött, hogy már hosszú ideje munkát kerestem. Aztán kilátásba került egy kijevi lehetőség, amit igencsak szerettem volna, ha sikerül. Igaz, csak pár hónap, de új impulzusok, új emberek, új tapasztalatok - no és persze bízom benne, hogy új kalandozásokat is jelent majd ezen idő. :)
Mindjárt másnap, hogy Spanyolországból érkezett hospitalerat társam és leánya néhány napos budapesti látogatásukat követően visszarepültek Madrid felé Sevillába megérkezett a várva várt telefon. Az utazásig fennmaradó két hét így programokkal túlzsúfolttá vált, mert túl azon, hogy a munkavállalással kapcsolatos dolgokat (orvosi, szerződés, utazási papírok, jegyek, biztosítás, ruházat stb) el kellett intézni, gondoskodni kellett arról is, hogy az otthon maradottak rendben működjenek. Ebben igazán nagy segítségemre vannak barátaim, első sorban druszám, aki vállalta a viráglocsolást tesómékkal egyetemben, és minden egyéb ügyintézéssel kapcsolatban előre kellett gondolkodni néhány hónapot. Ez a kiutazás kicsit más mint a sarajevo-i volt, mert ott időről-időre azért hazajöhettem, de itt normális esetben csak a ciklus végén térhetek vissza Magyarországra.
A zsúfolt programok másik oka pedig igen kellemes a lelkemnek: mindenki találkozni akart velem még egy picit, mielőtt elindulok: rokonok, huszonéves barátok, régi búváros társak, újdonsült Camino-s barátok, ismerősök... El sem hiszitek milyen jó érzés. Sajnos nem sikerült mindenkivel összefutni. Tényleg kellett volna az öt hét a felkészülésre, ahogyan azt a cég képviselője eredetileg mondta.
A két hét az elintézendő dolgok mellett a pakolás két hete is volt. Miután olyan időszakban utazom, hogy a kinttartózkodás évszakváltást is érint, ezért éppúgy kell hideg ruházattal foglalkozni, mint a nyárival. Ámbár a vonaton nincs súlykorlátozás, de ésszerű kompromisszumokat kellett hozni így is, hiszen csak annyi cuccot vihetek magammal, amit kezelni is tudok. Igy aztán a ruházathoz a nagy búvártáskára esett a választás, amibe az összes cipőnek és ruhának bele kellett férnie. Hasonlóan mint a Camino előtt itt is először kítettem otthon az ágyra a kötelező és a kívánt holmikat, aztán megkezdődött a szelektálás. Bár a táska nagy, de mindenből kellett váltás és dupla évszak... Hááááátttt.... eltartott egy ideig. :)
A másik egy hatalmas gurulós sporttáska volt, amibe a konyhai cuccok, könyvek, szórakoztató cuccok, tisztálkodási eszközök, valamint egyes fontos élelmiszerek kerültek, amit nem vagy nem kellő minőségben lehet kint vásárolni. Le nem mértem, de valószínűleg ennél a csomagnál is jelentős túlsúlyt kellett volna fizetnem, ha repülőgépre ültem volna. :)
Végre magammal hozhattam a fotóscuccomat állvánnyal együtt, persze a laptoppal egyetemben az egyik hátizsákomat teljesen betöltötte. A másik hátizsákban a 27 órás vonatúthoz szükséges kaja, váltóruha, innivaló, miegymás volt. Ezt inkáb haszsáknak neveznám, mert ez már csak a hasamon fért el. Igy gyakorlatilag teljes volt a balansz: két kezemben egy-egy gurulós, kb 25-27 kilóval, a hátamon az egyik hátizsák kb 6-7 kilóval, plusz a hasamon a másik 5-6 kilós zsák.... Ideális.. :)
Június 27-én kezemben a szerződéssel és a vonatjeggyel már az utolsókat símogattam kisautóm fenekének lámpáján, majd némi családi búcsúzkodást követően már teljesen készen álltam az útra...
Utolsó kommentek