Már az első nap iszonyú mennyiségű adat áramlott felénk, személyekkel, helyekkel, felszerelésekkel kapcsolatban. Ilyenkor első szempont az is egy nagyvárosnál, hogy az ember „haza találjon”, megismerje a kaja beszerzési helyeket, ilyesmit. No erre volt egy igen gyors léptű kolléga, aki azt gondolta, hogy egy több órás délelőtti oktatás után délután egyszeri elmondást követően az össze környező főútvonalat is vissza fogjuk tudni mondani a másik új kollégával. Amikor szóvá tette, hogy „hát akkor hiába mondja nekünk a dolgokat”, akkor azért kifakadtam, hogy még 24 órája sem vagyunk itt, ne várja tőlünk, hogy már az utcák nevét is elsőre megjegyezzük. A gyors léptei meg nagyon nem zavartak, ezt megtanultam a Caminon. Mondtam, ha siet, hát nosza, vissza fogok találni, ne izguljon. (Azt nem említettem, hogy egyébként se vagyok egy rohanós típus, de most még a derekam is fájt egy héttel azelőtti rossz mozdulattól.) Mindenesetre a két legfontosabb dologra: a térképre és a tejre az első 24 órában szert tettem, így már semmi rossz nem történhetett aznap.
Kijev Budapesthez hasonlóan folyópartra épült nagyváros. Mi a „budai” oldalon vagyunk, ennek megfelelően dimbes-dombos is. A nagyobb közérttől a Szilpó-tól felgyalogolni egy kellemes fél órás gyalogtúra hátizsákban a cuccokkal, emelkedőnek felfelé. Szerencsére van egy sokkal közelebbi – és ennek megfelelően kevesebb hegymenettel – na jó dombmenettel – járó Billa is, ahonnan a napi dolgok beszerzése egyszerűbb, gyorsabb – és drágább persze. De jó hogy van! J
Már a vasútállomástól a szálláshely felé tartva látható volt , hogy igen szép épületegyüttesek és ortodox hagymakupolás templomok várnak felfedezésre az ittlét során. Szerencsére most hozhattam a „nagy” fényképezőgépemet, így a szabadidőmet lehetőségekhez mérten fényképezéssel szeretném majd tölteni. Néha meg-meglepett olyan érzés, mintha Sarajevoban lennék. No nem a kilőtt házak látványára gondolok, hanem a vagyoni kettősségre. Itt simán lehet látni Ladákat, hadd’ ne mondjam Zaporozseceket, vagy Volgát például, de a másik véglet is jelentősen képviselteti magát. Az egyik áruháznál lévő parkolóban tele volt fekete Mercedes terepjárókkal, Audi Q7-eskkel, Porshe-val.. Hirtelen eszembe jutott a 90-es évek Magyarországa a „robbanós Mercikkel” – és egy kicsit nagyobb ívet vettem amikor kikerültem a kocsikat. Persze utána jót mosolyogtam magamon, de hát.. ez van. Látni sok irodaházat, amit megépítettek évekkel ezelőtt, nem tudták kiadni, a karbantartásuk jelentős összegekbe kerülne, de erre nem telik, ezért szép lassan romlik le az állaga. A járdák is érdekesek… Itt tényleg a lábad elé kell, hogy nézz, mert 50 méteren belül simán van három különböző burkolat és nem ritka, hogy úgy jó sípcsont magasságban az utca közepén egy-egy kapukitámasztó. Ez nyáron még hagyján, de télen????!!!!....
Ami viszont különleges hangulatot ad a városnak, hogy olyan, mint egy hatalmas piac. Az utcák – különösen a metróállomások környéke tele vannak utcai árussal, ahol szó szerint a sz..rtól a traktorig mindent meg lehet kapni. Itt ha egy pofa sörre, vagy egy kávéra vágysz nem kell bemenned valami talponállóba, és az automaták gyengélkedő kávékészletére sem kell hagyatkozni, mert kis furgonból árulják a presszókávét, különböző ízesítéssel, vagy a jégkrémtől kezdve a fánkig mindent. Ettől egy kicsit néhol kaotikus is a terület, de valahogy mégis van egy hangulata.
A hétvégén, amikor ideérkeztünk volt éppen a Labdarúgó Európa-bajnokság döntője. Itt aztán minden erről szólt természetesen. Jó lenne sokat sétálni a városban, de itt is iszonyúan meleg van. Igaz nem ér fel a Pesti negyven fokokkal, de délelőtt 10-kor árnyékban 32 fokot mutatott a hőmérő.
Az első séták alatt készített fotókat itt láthatjátok:
Utolsó kommentek